Párt találni iszonyatosan nehéz manapság. Hiába tart most ott azt életed, hogy már csak a megfelelő férfi hiányzik mellőled, hogy kiteljesedj, egyszerűen kilátástalannak tűnik a jövőd. Pedig létezik olyan bizonyítottan sikeres párkeresési folyamat, mellyel a férfiaknak való kiszolgáltatottság, felesleges csalódások és megalkuvás nélkül te is rátalálhatsz életed párjára.

MA_SZP

Hol találkozhattál velem?

Lépten-nyomon azt hallom azoktól a nőktől, akiknek az élete végre elérkezett arra a pontra, hogy szeretné megtalálni élete párját és közösen gyermeket vállalni, hogy párt találni nehéz. 

Sőt, sokszor ezen hölgyek anyukája kérdezi tőlem kétségbeesetten, hogy ő mit segíthetne a lányának, hogy végre legyen mellette egy férfi és az ő anyai szíve is megnyugodhasson és biztonságban tudhassa a lányát egy férfi oldalán. 

És mi sem erősít meg jobban abban, hogy, párt találni nehéz, mint hogy kipróbáltad már az összes társkereső felületet, túl vagy egy-két kellemetlen vakrandin és kényelmetlenül feszengtél olyan baráti vacsorán, ahol a tudtod nélkül próbáltak téged összeboronálni az egyik jóravaló kollégával, aki igazán rendes srác. De te még mindig egy fájdalmasan üres lakásba lépsz be a munkából hazaérve.

Az online társkeresésnek már csak a gondolatától is rosszul vagy. Az egész olyan, mint egy húspiac, szó szerint kilóra (vagy épp centire) mérve. És neked az elsődleges igazodási pontod, ami alapján döntéseket kellene hoznod, az a profil oldalon lévő fotó. Mert hát lássuk be, a férfiak nem éppen arról híresek, hogy tartalmas bemutatkozó szöveget írjanak. Így hát fergyűröd a blúzod ujját, betárazol az összes “Hogyan olvass arcról” best sellert, mert kell lennie valamilyen igazodási pontnak.

De a sokadik lehangoló randi után elkezdesz taktikát váltani és előveszed a híres női megérzést. Abban a reményben, hogy majd ez átvágja a gordiuszi csomót. Csak hogy eddigre már annyi fájdalom és csalódás ért, hogy a fejedben az a hang válik a leghangosabbá, mely azt harsogja, hogy “Neked ez soha nem fog sikerülni!”.

Egy idő után közömbösen nézed profilokat, már azt sem tudod eldönteni, hogy ki az, aki szimpatikus, ezért ráböksz mondjuk minden 3. profilra. Míg régen felvillanyozott a kis felvillanó ikon, hogy itt történés van, mostanra eljutsz odáig, hogy akár napokig el sem olvasod a leveleket. Aztán már a felületre sincs kedved fellépni, mert nem akarsz találkozni azzal a ténnyel, hogy még mindig nem találtad meg életed társát. Teljesen kiégtél. És már a közértben sem mosolyogsz rá arra a sármos férfira, aki lovagiasan maga elé enged.

 

 

Miskei Anikó vagyok, 

a FérfiMágnes alapítója, pszichológus

Érdekes kérdés az, vajon mitől is tűnik ennyire nehéznek a párkeresés? Hisz egyedülálló férfiak vannak. Sőt, olyan egyedülálló férfiak is vannak, akik szintén párt keresnek és még családot is szeretnének alapítani. De sok nő már ez utóbbiban is kételkedik, ami nem fogja megkönnyíteni a pártalálást.

A lehetőségek az ismerkedésre szinte végtelenek. A közérttől kezdve a könyvesbolton át az összes online felületig lehetőséget kínál számunkra. És pont, amikor ezzel szembesítek valakit, bújik ki a szög a zsákból, hogy azért érzed nehéznek a párkeresést, mert nem ismered a HOGYAN-t. Azt gondolod, hogy mindössze fel kell regisztrálnod egy online társkeresőre, elmenni egy-két programra, koncertre és rendezvényre és ha nem is tegnapra, de néhány héten belül megoldódik a probléma.

Csak tudod nagyon nehéz elérni egy olyan célt, amit nem definiáltál még pontosan. Azt mondani, hogy szeretnék egy párkapcsolatot, pont annyit ér, mint azt mondani, hogy szeretnék utazni. Ez csak akkor valósul meg, ha kitalálod az úticélt és megveszed a repülőjegyet. Így hát neked is meg kell tudni fogalmazni, milyen férfit keresel és hogyan néz ki az a párkapcsolat, ami működik neked.

Régen két dolog miatt tűnt könnyebbnek a párkeresés. Részben, mert nem kellett annyi döntést meghozni. Többnyire abból a közösségből talált párra mindenki, amiben élt. Hisz értették egymást, ugyanazok az értékek voltak jelen mindenki életében. Ezzel szemben ma már eltűntek a földrajzi határok. Különböző kultúrák keverednek, nagyon eltérő, hogy ki milyen értékek mentén éli az életét. Ha nekem a biztonság a fontos érték az életemben és ez a fő vezérlőelv a döntéseimnél, nem leszek kompatibilis azzal, akit az önmegvalósítás hajt és folyton kockázatot vállal. Mert én szeretnék a városban/kerületben maradni, amit ismerek, míg ő szívesen kipróbálná magát akár egy másik kontinensen is. Ezek pedig állandó feszültséghez és konfliktusokhoz fog vezetni, melyek idővel áthidalhatatlanná válnak. Ne ringasd magad abban a tévhitbe, hogy a szerelem mindent megold. Nem fog.

A másik ok, ami miatt te nehezebbnek éled meg a párkeresést, mert neked van választási lehetőséged. A nagymamának nem volt sok lehetősége, ha nem érezte jól magát a házasságában. Neked nem kell megalkudnod. Te nem elégszel meg pusztán azzal, hogy legyen egy férfi melletted. Te a megfelelő férfit keresed, akivel kompatibilisek vagytok, akivel harmonikus párkapcsolatotok van, akivel egy igazán jó életet lehet élni.

Ridikül - Házasság közvetítve

Akkor lesz könnyebb dolgod a párkeresésben, ha elfogadod, hogy részben a sikerhez némi idő kell, másrészt megtanulod, hogyan kell ismerkedni és eljutni egészen a párkapcsolat állapotáig. Mert jelenleg ott tartunk, hogy van egy autód, te pedig jogosítvány és KRESZ tudás nélkül elindultál vele a forgalomban és azt mondod, hogy vezetni nehéz, mert folyton összetöröd magad. KRESZ tudással és némi forgalomban szerzett gyakorlattal viszont könnyedén el fogsz jutni A-ból B-be. Oké, az első néhány alkalommal még izzadni fog a tenyered, de az oktató át fog segíteni a veszélyes helyzeteken.

A párkeresés nem egy útvesztő, amiben sokan elveszetten kóvályognak. Nagyon konkrét lépései vannak, amit követve sokkal könnyebben el lehet jutni a célig, mint most gondolnád. 

Sok ügyfelem van, aki korábban hallani sem akart arról, hogy felregisztráljon online felületre, de elsajátítva az alapelveket nemcsak hogy elkezdte élvezni az ismerkedést, hanem annyi pozitív visszajelzés érte, hogy jelentős mértékben nőtt az önbizalma. Aki korábban elképzelhetetlennek látta, hogy megtalálja a párját, végre pontosan tudja, mit kell tennie azért, hogy ezt elérje.

Mindez hogyan lehetséges? Lehet soha nem gondoltad volna, de megtanulható, hogyan írj egy olyan bemutatkozót az online társkeresőn, amit nem csak hogy megjegyeznek a férfiak, de arra készteti őket, hogy írjanak is neked. 

Mint ahogy én is pontosan látom a jelenlegi bemutatkozódat elolvasva, mennyire gondolod komolyan a társkeresést. Azt is azonnal megmondom, ha feldolgozatlan sérüléseid vannak a férfiakkal kapcsolatban. 

Az alacsony önbecsülésedet sem fogod tudni elrejteni előlem. 

Olvastam egy férfi adatlapját, aki konkrétan kiírta, hogy “Nehéz eset vagyok”. El sem tudom képzelni, mi lehetett a fejében, hogy a nők első gondolata az lesz: “ Téged kereslek!”? 

Na a hölgyek ezt kissé szofisztikáltabban művelik. Te majd azt írod esetleg, hogy “Tanulom az önszeretetet”. Ezzel azonnal prédaként ajánlod fel magad azoknak, akik csak könnyed kapcsolatra pályáznak vagy egyenesen tisztességtelen szándékaik vannak. Szinte kiírtad ezzel a homlokodra, hogy “Én vagyok az, aki nem tudok nemet mondani. Én vagyok az, aki nem tud határokat húzni”. 

És ez csak néhány példa volt. De ahogy én tudok olvasni a soraidból, ugyanúgy az is megtanulható, hogy te olvass a férfiből az ismerkedési folyamat során.

Így nem érzed már azt, hogy csupán a vak szerencsén múlik, hogy megtaláld a párod. Pontosan látni fogod azt, hogy mekkora hatásod van a folyamatra. Képes leszel úgy megjelenni egy társkereső felületen, hogy az vonzó legyen a férfiak számára. Pontosan tudni fogod, miképp hozz döntéseket arra vonatkozóan, hogy kivel érdemes elmenned randizni. Tudni fogod, hogyan tartsa fenn egy férfi érdeklődését és ne fulladjon ki egy ígéretesnek induló ismerkedés 2-3 randi után. És azt is tudni fogod, mit kell tenned annak érdekében, hogy az ismerkedés elmélyülhessen és végre szerelmes nőként mosolyoghass egy boldog férfi oldalán.

Ehhez azt kell tenned, hogy abbahagyod az ötletszerű, próba-szerencse alapú párkeresést.

Fel kell hagynod azzal, hogy kampányszerűen beleveted magad az ismerkedésbe és a helytelen módszerek miatt gyorsan kiégsz. 

 

Én abban segítek, hogy kezedbe legyen egy sikeres pártalálási folyamat, ami lépésről-lépésre végigvisz  a Szerelemtérképeden. Megalkotod a segítségemmel „Életed Férfija” karakterrajzát, Kialakítjuk a FérfiMágnes jelentétedet online és offline. Kidolgozzuk a személyre szabott randistratégiádat. És a FérfiSuttogó módszerrel képes leszel párkapcsolattá mélyíteni az ismerkedést végre.  

Foglalj hozzám időpontot egy kötetlen, ingyenes, 45 perces telefonos konzultációra, és személyreszabott szerelemtérképet kapsz tőlem a sikeres pártaláláshoz!

Amit a 45 perces konzultációról tudnod érdemes:

A 45 perces telefonos konzultáció teljesen ingyenes.

 A teljes 45 perc rólad szól.

 Nem akarok neked eladni semmit.

 Ha a helyzeted alapján úgy látjuk, hogy érdemes együtt dolgoznunk, akkor felkínálom ennek a lehetőségét.

 A konzultáció jelentkezéshez kötött

Kérlek ne jelentkezz az alábbi esetekben:

 Ha bármilyen alkalmi, „se vele se nélküle” kapcsolatban vagy

 Ha most szakítottál

Ezen esetekben biztosan nem én vagyok az ideális szakember számodra.

FONTOS: havonta csak pár napon vállalok konzultációt, limitált mennyiségben, így könnyen lehet, hogy csak hetek múlva kapsz lehetőséget ha sokat vársz a jelentkezéssel!

Válaszd ki az időpontot a naptárban, majd az időpont lefoglalása után visszajelző emailt fogsz kapni. A konzultációra készülj úgy, hogy csendes körülmények legyenek és tudjál jegyzetelni!

Ügyfélvisszajelzés

Heni_visszajelzés
Close Menu
×
×

Cart